44. Teasütik II.

 2011.09.02. 20:55

Kedves hallgatóink, 12 óra (lett volna, ha időben felrakom ezt a posztot, de így meg 13:45) – földrajzi fekvéstől függően 19, 20, 15, 16, esetleg egyéb csillagidő -, rövid híreinket hallják:

  • A tegnapi nap folyamán az érkező diáksereg köszöntésére a DoIT épületnél – ami a helyi informatikai tömb, melyben található egy hasonló orientáltságú termékforgalmazó egység is -, a lelkes, éhes és a trópusi páratartalomtól igencsak nedves hallgatókat ingyen pizzával és Mountain Dew-val várták. A kígyózó sor fegyelmezett rendben fáradt az asztalhoz, ahol mindenki megkaphatta igencsak jó pizza szeletét – az ember azt hinné, hogy aranyfüstlemez vastagságú, a mirelitből kiolvasztás jellegzetesen tocsogó utánérzetét keltő kis cafatokat várhat ilyenkor, de nem! -, kicsit arrébb pedig egy hatalmas kád jégben úszkáló dobozos üdítőből halászhatott egyet a delikvens. Figyelembe véve a nem túl kedvező időjárási körülményeket, jó érzés volt kicsit kutatni a teli kádban a kannácskák után. Mindez fegyelmezett, kulturált sorban állás mellett zajlott le, vidám hangulatban. Persze két kört mentünk, mert az ingyen kaja mindig jó!
  • A hétfői napon az egyetemi könyvesbolt - ami Guttenberg örökségei mellett írószereket és leginkább különböző W-s termékeket forgalmaz – leárazást tart. A kedvezmény mértéke: a tegnapi meccsen (dupla beszámoló a napokban) a hazaiak által szerzett touchdown-ok száma  * 5%, de nem lehet több sajnos 25%-nál… Mivel a csapat tavalyi átlagos elért pontja 41,5 volt (!!!), így a naptárba fel is vettük a dátumot. Tanulság: minden a foci és az egyetemi identitást hirdető termékek körül forog… mindennek elég jelentős közösségformáló ereje van.
  • El kellett jönnöm 7500 km-re, hogy megtapasztaljam: a BME-s jelfeldolgozás jegyzetem mégis hasznomra lehet az élet során, avagy ismét belebonyolódtam a diszkrét Fourier-transzformáció képfeldolgozás kapcsán előkerülő rejtelmeibe – sajnos Lacit sem hívhattam fel, aki közismert szaktekintélye velem együtt a témakörnek:) -, és 2 napi nyomasztó tudatlanságérzet után elemi erővel szabadított fel a külső lemezről felvillanó dokumentum… Tanulság: soha nem tudhatjuk, hogy melyik látszólag számunkra jelentéktelen tárgy mikor kerül egyszer csak elő…
  • Az egyetemi könyvtárban sikerült hozzájutni két nagyszerű könyvhöz: 50 túra Wisconsinban, és a 60 kirándulás 60 mérföldön belül, Madison. Az eredeti célkitűzés az volt, hogy belelapozzunk, érdemes-e megrendelni őket egy maréknyi dollárért az amazon-on, de a kedves pultoslány jelezte: akkor dec. 30-ra hozzam vissza őket… Fantasztikus! Nem kevésbé az, hogy az itthon méregdrága útikönyvek minden példánya hasonlóan kölcsönözhető, és nagy kínálat áll rendelkezésre belőlük. Pl.: Chicagóról. Tanulság: itt mindig van még olcsóbb megoldás is!
  • Szerda délután kizarándokoltunk a több mint 1 óra járóföldre lévő bicikliboltba, ahol is a blokkunk alapján Erika elkészült biciklijét kellett volna átvennünk. A lányok sajnálkoztak: ez bizony nincs kész, mert a cserére szoruló alkatrészt nem sikerült kiütni még a helyéről, de nagyon dolgoznak rajta. Mivel eléggé nehezményeztük, hogy a párás hőségben feleslegesen kutyagoltunk, ráadásul nem is ez volt életünk legjobb napja, így végül voltak oly szívesek, és egy menetkész 400$-os TREK-et leemeltek a polcról, hogy amíg nem értesítenek, csak nyargaljunk ezzel. Tanulság: noha nem készültek el – valószínűleg – önhibájukon kívül időre, nem haboztak egy pillanatig sem kompenzálni minket a kellemetlenségekért. Tanulság: ezt nem is írom ki…

 

Címkék: bicikli football könyvesbolt wisconsin konyhaművészet wisconsin blog

A bejegyzés trackback címe:

https://wisconsin.blog.hu/api/trackback/id/tr863198512

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása