Hiába jött el az "élet a világmindenség meg minden" sorszámát viselő poszt, idő hiányában ismét néhány kis hiánypótló apróság következik, mert az immár 10 nappal ezelőtti múlt hétvégi beköltözésünk utolsó darabjának lépernyőre vetése továbbra is várat magára. Ezúttal a közlekedés néhány otthonitól eltérő aspektusára világítunk rá.   

 

 

  • Ha van valami igazán felemelő az amerikai közlekedésben – különösen idegenként egy városban, ahol próbálunk tájékozódni -, akkor az az utcanév táblák elhelyezése. Hányszor fordul elő otthon, hogy a tábla 1942 óta rozsdásodik, ráadásul a menetiránnyal ellentétes sarkon található és jó esetben elé húztak egy napernyőt a sarki falafeles fölé? Hányszor bosszankodunk egy utolsó pillanatban észrevett és így elmulasztott keresztutca után: „nem, még a következő, a következő, áhh itt kellett volna…” Itt a táblák minden kereszteződésben, jól látható módon az utca felett lengedeznek, vagy a sarkon külön póznán ácsingóznak. Minden ilyen helyen a szemből látható jelzésen olvasható az aktuális keresztutca neve, így roppan mód megkönnyítve a helyzet meghatározást, és a „manuális” újratervezést.  
  • Ez az Arizona blog lelkes olvasói számára ismétlés lesz, de a statisztikák és visszajelzések szerint rengeteg új szempár szegeződik ránk, így feltétlen ide tartozik: ha külön jelzés nem tiltja, akkor a piros lámpa mindössze stop táblaként funkcionál a jobbra fordulók számára. Ha a forgalmi helyzet engedi, akkor nyugodtan ki lehet kanyarodni, ami rendkívül meg tudja gyorsítani a haladást. Persze ezt nagyban segíti a sok-sok, de legalább 4 sáv megléte a legtöbb helyen.  
  • Az európai autós számára fura a mindenhonnan STOP táblás rendszer. Ugyan Pesten jónéhányszor sikerült már a másik reflexeire bízni az autót a jobbkéz-szabály átmeneti figyelmen kívül hagyása okán, de ez meg néha a ló túlsó oldalának tűnik. Számos helyen a kereszteződésbe érkezve, minden irányból STOP tábla fogadja az autókat. A megállás még rendben is van. Az érdekesség: ez után az indul, aki először ért oda… Egészen vicces, amint az ember a dolog idegensége miatt álldogál egy az övénél háromszor jelentősebb út sarkán, a másik két fél pedig szintén ránk vár, hiszen mi voltunk ott előbb, ők még csak most lassítottak…  
  • Egészen komoly utak keresztezik egymás szintben, amikor is a balra fordulás csak némi bátorsággal oldható meg, elsősorban annak köszönhetően, hogy a sok sávot kihasználva általában nem igazán túlzsúfoltak az ilyen utak. Mindenesetre könnyen gondba kerülhet az, aki elbambul, mert azt hiszi autópályán van, aztán egyszer csak előtte van egy 10 tonnás házvontató furgon egy út menti tanyáról balra fordulva…
  • A biztonság kedvéért minden ki van írva szövegesen, jó nagy betűkkel, megkímélve a sofőrt a képfeldolgozás köztudottan nagy számítási kapacitást igénylő procedúrájától. Néha egészen vicces.

 

 

 

 

 

 

Címkék: közlekedés wisconsin blog

A bejegyzés trackback címe:

https://wisconsin.blog.hu/api/trackback/id/tr473193179

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

agic14 2011.08.31. 20:39:43

Úristen, imádtam az első mondat elejét :):) Amúgy ha szólsz mikor jó, akkor skype-olhatunk is lassan.

_Maverick · http://newdeal.blog.hu 2011.09.01. 19:38:44

:)) Ok, még nem tudom mikor lesz rá lehetőség, de majd írok és egyeztetünk. Ma anyuékkal beszélek az egyetemről, holnap meg óráim lesznek a neked jó időpontban, de majd jelentkezem.:)
süti beállítások módosítása