A kezdetekben már szó esett arról, miért is Madisonba megyünk, és kiktől kértünk, illetve kaptunk meghívót, de talán épp itt az ideje részletesen írni arról, pontosan hova is készülünk, és ott mit fogunk csinálni.
Utóbbit egyelőre én is csak körvonalakban látom, inkább az általam elképzelt jövőt tudom lefesteni.Tovább után mák, szalámi, szilícium-szilícium kettős kötések és Lexusok!
Nekem két küldetésem van, amit nagy elhivatottsággal megpróbálok teljesíteni. Az első és legfontosabb: a nem éppen változatosságáról és ízletességéről híres amerikai kosztot próbálom majd otthonunkból kiszorítani, egyszerűen életben maradásunk érdekében, ugyanis bármily meglepő - vagy egykor óriási meglepetést okozott Dávid nagymamájának-, tudok főzni. Azt, hogy miből, majd meglátjuk, egyelőre én is kíváncsi vagyok. Az biztos, hogy piros paprikát viszünk magunkkal, de sajnos mák nem jöhet velünk (azt hiszem, a vámosok először nem tudnának mit kezdeni azzal, hogy valaki teljes természetességgel akar az országba opium poppy-t becsempészni, majd kapnánk egy jó nagy büntetést). Ami mondjuk, engem nem érint olyan érzékenyen, mint a mák kitiltása, nem vihetünk sem Pick szalámit, sem egyéb hússal valamikor is érintkezett dolgot (vákuumcsomagoltat sem!), vihetünk ellenben csokoládét, és elcsomagolhatnánk egy liter alkoholt is fejenként, de például szerencsére nem konyakmeggyet vettünk ajándékba, mert az nem léphetné át velünk a vámosok küszöbét. Ezekre a dolgokra igencsak érdemes figyelni, ugyanis a tiltott élelmiszereket vagy narkotikus hatású gyógyszereket (altató is csak külön orvosi engedéllyel és kis mennyiségben utaztatható) nem csak elkobozzák, hanem 10 000$-ig terjedő büntetést is kiszabhatnának ránk. Szóval utazás előtt érdemes a nagykövetség honlapját megnézni.
Másik küldetésem, mely kevésbé létfontosságú, azonban felhőtlen boldogságom egyik elengedhetetlen kelléke (még Dávid mellett is), hogy az elkövetkező egy évben elég hatékonyan dolgozhassak ahhoz, hogy végre befejezzem a doktorim. Ehhez elég nagy elvárásokat támasztok, de úgy látom, támaszthatok is, nem véletlenül választottuk ezt a helyet. Mielőtt egyesekben ez valami ellenszenves nagyravágyást váltana ki, vagy csak nem látná értelmét, minek kell a boldogsághoz a PhD, szeretném tisztázni, hogy egyszerűen kell. Ugyanis ha vegyészmérnökként egy jó kutató-fejlesztő állást szeretnék kapni, igenis elvárás a PhD fokozat, márpedig szeretném a napi 10-12 óra várható munkaidőmet olyannal tölteni, amit szívesen csinálok, sőt mi több, szenvedélyesen.
Lelkes munkám színhelye, ahol nem éppen ehető finomságokat fogok főzni, az Organosilicon Research Center lesz, amiről többek között azt kell tudni, hogy az egyetemen van, de Professor Robert West nyugdíjba menetele után anyagilag függetlenítette magát attól, és teljesen külsős finanszírozásból tartja fent magát. A hely rendkívül sikeresnek mondható. Meglehetősen változó összetételű, körülbelül tízfős csoport alkotja az utóbbi években. A változó összetétel alatt különböző nemzet fiait értem, szó szerint, merthogy lányok nem sokan vannak/voltak eddig. Számos doktori dolgozat született itt, és nagyon kedvelt postdoc-ok számára is. Ez egyáltalán nem meglepő, ha tudjuk azt, hogy Prof. Robert West a Thomson ISI által legtöbbet hivatkozott kémiai kutatók névsorában szerepel az 1981-1999-ig tartó periódusban. Nevéhez olyan felfedezések köthetők, mint például a szilícium-szilícium kettős kötést tartalmazó és a kétértékű szilíciumot tartalmazó vegyületek előállítása (hogy szemléletesebb legyek, ez akkoriban olyan volt, mint fából vaskarikát előállítani...). Újabb kutatási eredményeik a Li-ionos elemek polimer mátrixához köthetők, aminek az energiatárolás területén van óriási szerepe. Mivel ez utóbbi téma egyre inkább előtérbe kerül, ebbe a munkába szeretnék bekapcsolódni, vagy legalábbis ebbe is. Ugyan ezek a kutatások elég előrehaladott állapotban vannak – ezt fémjelzi a Silatronix Inc. megléte is – még mindig érdemes fejlesztésekkel foglalkozni, nem utolsósorban azt figyelembe véve, hogy az itt megszerezhető tudással (mind polimerkémiai mind elektrokémiai területen) milyen állásokra pályázhatok a jövőben.
Csakhogy érzékeltessem a probléma fontosságát: nem árulok el azzal nagy ipari titkot, hogy a Föld energiaproblémáit az elektromos üzemű, de legalább hibrid gépjárművek oldaláról próbálják megoldani. A mai kutatások állása szerint biztos, hogy átlag polgárként is megérjük - a kérdés csak az, 10, 20 vagy 30 év múlva - hogy nem csak olyan kiemelt társadalmi rangban, mint vonat-, villamos-, trolibusz-vezető (vagy Lexus-tulajdonos) ragadhatjuk meg egy villamos meghajtású (vagy akár CSAK hibrid) gépjármű kormányát.
Ezek az álmok, a hosszú távra előre mutató célok. A mindennapi gyakorlat egyelőre nekem is titok, arról később tudok beszámolni.
